Létezik-e az EGY, akit Isten szánt nekünk
// március 11th, 2010 // Blog
A válasz erre: nincs olyan, hogy EGY! Azaz egy van, akit TE választasz! Nincs eleve elrendelve. Attól félünk, hogy elhibázzuk az egyet, akit Isten szánt nekünk. A szeretet egy döntés. Egy házasságban azért van két ember, mert egymást választották. Amikor Mózes Isten népét vezette ki Egyiptomból, akkor azt olvassuk, hogy akinek a lánya megházasodott, annak az apjának földet kellett adnia a másik családnak/törzsnek. És volt egy olyan törzs, akiknek nem maradt földjük. Mózes oda ment Istenhez, hogy megkérdezze, mit kell tenni ebben az esetben. Isten azt mondta, hogy házasodjon a saját törzsébe, mert a másik törzsnek nem volt már földje. Egy olyat engedett Isten, amit előtte nem. (4. Mózes 36:5) A lényeg ebből, az hogy kit választunk egy DÖNTÉS! Nincs olyan, hogy Egy! Az lesz az EGY, akit te választasz! Válassz bölcsen, válassz a céljaidnak megfelelően. És vedd figyelembe azokat a dolgokat, amiket az előző kérdésben megválasztunk.
Blog -> Társkereső





Időnként mikor rosszul választok és pofira ejtenek,tök jó lenne ha rámutatna legalább a megfelelőekre,akik szóbajöhetnek, vagy legalább azt közölhetné (Isten)hogy egyszer végre jót választok-e ott van-e az illető valahol,érdemes-e próbálkozni
ha már úgy is tudja festhetne rá valami jelet hogy én is tudjam
mennyivel könnyebb lenne a párválasztás.De sajna ez nem lesz (fránya szabad akarat) néha örülnék ha el lenne rendelve (ő az akit neked szántam)
igen! Isten a legjobbat szeretné neked, azért ír a bibliában rengeteg helyet, hogyan válasszunk. de nem írja sehol, hogy előre elrendelt neked egy lányt vagy srácot. persze Isten tudja, hogy kit fogsz választani…
Válaszd a legjobbat Isten segítségével!!! – ezt akartam írni az első mondatban.
Válaszd a legjobbat Isten segítségébel!!! És ne add lejebb, csak azért, mert már annyira vágysz egy kapcsolatban lenni, vagy mert azt gondolod nem fogsz jobbat találni
. Legyen egy mércéd és merd magasra tenni a lécet
!!! Isten a legjobbat szánja neked, te mit szeretnél???