Jézus túl fizette
// május 13th, 2010 // sms
Zsid. 10:12 – egyszer egy adósságunk volt Isten felé. Nem anyagi adósságunk, hanem a bűneink adóssága. Egy olyan adósság, amit mi sosem tudtunk volna visszafizetni. De Isten SZERETETT minket, hogy eljött, hogy kiegyenlítse azt az adósságot, amivel mi neki tartoztunk. Egy kicsit álljunk meg, és próbáljuk meg elképzelni, hogy ez mit is jelent. Ha én most tartoznék valakinek 50 millió forinttal, és a házamat akarja elvenni a bank, hogy képes legyek kifizetni az adósságomat. Erre odajönne hozzám az, akinek tartozom, és azt mondaná: „már semmi gond, odaadtam a banknak a saját házamat, többé nem tartozol nekem”. De Isten pontosan ezt tette értünk, mert Ő maga a Szeretet. De Jézus nem csak kifizette, hanem túl fizette az árat, mivel Isten volt. Nem pusztán csak egy „jó ember”, hanem Isten, akinek a vére hatással van azokra, akik már meghaltak, ránk, és azokra akik még meg sem születtek. Az Ő vére sokkal értékesebb volt, mint akármelyik bárányé, akármelyik más állaté. Ezért lehet nekünk örök bűnbocsánatunk. Emlékeztesd magad, amikor valaki azt súgja, hogy bűnös vagy, és úgy érzed bűneid elnyomnak. Jézus kifizette több mint 100%-át a bűneidnek.
2 hozzászólás a(z) “Jézus túl fizette”
-
Nagy kár hogy mégis milyen sokan nem értik,nem fogják ezt fel és állandó bűntudatban, bocsánatért esedezve élnek és másokat is erre próbálnak kárhoztatni mondván milyen bűnös ő is.Pedig Isten nem azt akarja, hogy a saját bűneink árnyékában éljünk, csak önmagunkkal foglalkozva.Sokkal jobb dolgokat szán nekünk,mert szeret, és aki így szeret az nem akarja, hogy állandóan rosszul érezd magad.






