Istennel minden

// április 12th, 2010 // Blog

Fil: 4:13 – “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”.  Biztos sokszor olvastad már te is, hogy Istennel minden lehetséges. Egymást is így szoktuk bátorítani, ami nagyon jó és igaz is. De mégis sokszor nem sikerülnek dolgok. Mindenre van erőm Krisztusban… először is tisztázzuk, igen, mindenre van erőd Krisztusban, amire Ő elhívott. Például akármennyire is jó vagyok a fociban, már nincs erőm végig futni kétszer 45 percet. Sosem tudtam. Isten nem arra hívott el, hogy focista legyek. Mondjuk szerintem könnyen belehet jutni a magyar válogatottba. (ha-ha, vicc volt) J

A második dolog amiatt nem szoktak sikerülni a dolgok, azt egy történettel szeretném elmagyarázni, amit nem rég hallottam. 1948-ban az M.I.T. amerikai egyetemre meghívtak egy nagyon híres professzort, aki felírt a táblára egy lehetetlen matematikai egyenletet, és azt mondta: „aki megoldja, annak adok 1000 dollárt.” Az összes hallgató neki állt az egyenletnek, de egy óra elmúltával mindenki bosszúsan dobta le a tollát. Amikor egy késő diák betévedt az órára. Elkezdett magyarázkodni a tanárnak, majd észrevette az egyenletet a táblán. Úgy döntött, hogy a táblánál, mindenki előtt megpróbálja megoldani. 7 perc alatt megoldotta a matematikai egyenletet. Hogy sikerült neki? Okosabb volt, zseni volt??? NEM. A különbség az volt, hogy neki senki nem mondta, hogy lehetetlen megoldani. Ugyanez van velünk is. sokszor azt mondják, hogy „ez lehetetlen”, és tényleg nem tudjuk megcsinálni. Amikor apukámmal dolgozom, és rutinból azt mondja valamire, hogy lehetetlen úgy megoldani a problémát, akkor én erősködöm, hogy nem lehetetlen. A fiatalokban nincs félelem, nem ismerünk olyat, hogy lehetetlen. Ezért szeretek más fiatalokkal együtt dolgozni. (ne értsetek félre, az idősebbek sokkal bölcsebbek, és szeretek velük is dolgozni).

Remélem már te is megtaláltad az életed célját, ha még nem, akkor ezek az írások segíthetnek!
Mi van a szívedben?
Elhívás és a dezsavű érzés

Egy hozzászólás a(z) “Istennel minden”

  1. Geo szerint:

    Ez nagyon jó…nekem is volt már, olyan, hogy azt gondoltam nem tudok megcsinálni valamit. De Istennel tényleg minden lehetséges!!! Most már tudom, hogy nem bízz rám olyan dolgot, amit nem tudnék megcsinálni!!! Valahol meg van írva a Bibliában is ez :)

Írj hozzászólást

*