Félelem

// augusztus 15th, 2013 // Blog

Egyre idősebb korba érve, az élet folyamán egyre több félelmünk van. Félünk, hogy mit hoz a holnap, elveszítjük-e az állásunkat, mit fog mondani az orvos és még sorolhatnám. De amikor megszületünk, akkor alapvetően csak két félelem van bennünk:

  1. eséstől való félelem
  2. zajoktól való félelem

…minden más félelmet az élet folyamán szereztünk. Ha visszaemlékezünk kisgyermek korunkra, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek voltak félelmei:

–          sötéttől való félelem,
–          orvostól való félelem,
–          pókoktól vagy egyéb állatoktól való félelem.

Kiskoromban húgommal versenyeztünk, hogy ki ér előbb fel a szobába és emlékszem egy olyan verseny alakult ki bennünk, mintha egymás elől menekültünk volna, de közben kergettük egymást. És ahogy a húgom futott utánam hirtelen lekapcsoltam a villanyt és megvártam a következő sarkon és megijesztettem. Húgom összeesett mindig ijedtében, később már elég volt lekapcsolni a lámpát, azonnal összekuporodott a földön.

Nekem az egyik nagy félelmem az ágyam alatti mumus volt. Biztos voltam benne, hogy van valaki az ágyam alatt, ezért nem szabadott egyik végtagomnak se kinyúlni az ágyon túlra, különben elkapott volna. Amikor este mosdóba kellett mennem, akkor jó nagyot ugrottam az ágytól, nehogy elkapjon a kezével. De néhányan már attól is félnek, ha nyitva van egy szekrényajtó! És ezeket akkoriban mind valóságosan éltük meg! Emlékeztek?

Négy dolog, amitől félünk a hétköznapokban:

  1. Félelem, hogy elvesztünk valakit/ valamit, ami fontos számomra! Szüleimet, házasságomat, gyermekeimet. Félünk, hogy pénzügyi problémáink lesznek, elveszítjük a kontrollt az életben és szétcsúszik az egész életünk!
  2. Bukástól való félelem: mi van, ha nem vagyok elég jó? Nem fog sikerülni, nem vagyok képes rá! Szellemileg nem tudok fókuszálni, próbálok imádkozni, de mindig valami elvonja a figyelmemet. Próbálok Istennel időt tölteni, de valami mindig közbejön.
  3. Elutasítástól való félelem: mi van, ha sosem találom meg a páromat? Tetszeni fogok a másiknak? Leggyorsabb módja, hogy elfelejtsük Isten mit gondol rólunk, hogy elkezdünk azzal foglalkozni, mit gondolnak a körülöttünk lévő emberek.
  4. Ismeretlentől való félelem: mi lesz, ha az orvos valami nagyon rossz hírt mond. Sokszor arra gondolok mikor túl jó dolgok történnek épp, hogy most már biztosan valami rossznak is kell történnie…

 

Ha őszinték vagyunk egy pillanatra, és megkérdezném, hogy melyik félelem van benned, lehet, hogy a válasz az lenne, hogy mind a 4 félelem?! Igaz? Csak a saját életemet végignézve sokszor fájdalmas bevallani, hogy mennyi félelmem van. Az egyik nagy félelmem az volt, hogy mikor vezetek egy szarvas elém ugrik és nincs belemegyek. Éveken át úgy vezettem, hogy folyamatosan az út menti bokrokat figyeltem. Nagyon rossz időszak volt. Lehet, hogy neked is van olyan félelmed, amire épp most is gondolsz és nem tudod egyszerűen kiverni a fejedből. A Bibliában ezt írják a félelemről:

2 Tim 1:7 „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

NEM A FÉLELEM LELKÉT ADTA ISTEN! Nem szabad elfogadnunk a félelmeinket, nem szabad megszoknunk, hogy a félelemben éljünk, mert nem egy ilyen életet szánt nekünk Isten. Sokan azt mondják, hogy a félelem a hit hiánya. Ha félsz, akkor igazából nem hiszel. Van benne valami, de én inkább így fogalmaznék: A FÉLELEM is HIT, a rossz dolgokba vetett hit. Túl sokszor mondjuk azt, hogy „mi lesz, ha…?”. Túl sok bennünk a „mi lesz, ha…?” félelem. Mi lesz, ha sosem fogok megházasodni? Mi lesz, ha sosem lesz jó munkám? Mi lesz, ha sosem lesz gyermekem? Mi lesz, ha 8 gyermekem lesz? Isten nem a félelem lelkét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne féljünk!

Ha belegondolunk, akkor a „mi lesz, ha…?” félelmünk ezt a két dolgot mutatja meg. Sokatoknak ez lesz az a rész, amikor leesik valami, amikor csak ez jut eszünkbe: AWWWH. Szóval a „mi lesz, ha…?” félelmünk két dolgot mutat meg:

  1. A „mi lesz, ha…?” félelmünk megmutatja, hogy mi fontos számunkra az életben! Ha attól félsz, hogy elveszted a munkádat, az azért van, mert fontos számodra a családod. Ha attól félsz, hogy valami történni fog a gyermekeiddel, az azért van, mert fontos számodra a gyermekeid egészsége. Ha attól félsz, hogy sosem találod meg az igazit, az azért van, mert egy jó házasságot szeretnél majd, mert fontos számodra a család. És ezek mind jó dolgok! Tehát a félelmeink megmutatják, hogy mi fontos számunkra az életbe.
  2. A „mi lesz, ha…?” félelmünk megmutatja, hogy az élet mely területén bízunk Istenben a legkisebb mértékben! Ez a mondat valószínűleg sokatok fejét felütötte. Ha félsz, hogy elveszted a házasságod, akkor nem bízol Istenben az házasságod területén. Ha attól félsz, hogy elveszíted a munkádat és nem tudsz gondoskodni így a családodról, akkor a pénzügyeid területén nem bízol Istenben. Nem bízol Benne, hogy Isten gondoskodni fog.

Mi a legnagyobb félelmed? Melyik az a területen az életedben, ahol a legkevésbé bízol meg Istenben? Isten nem a félelem lelkét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét! Akkor hogyan tudunk megszabadulni a félelmeinktől?

56. Zsolt. 3-5. olvashatjuk, amikor Dávid menekül Saul király elől. Egy nagyon reménytelen szituációban volt, képzeld el, hogy Orbán Viktor olyan elfogató parancsot ad ki minden szervezetnek, hogy kapjanak el és öljenek meg TÉGED. Magyarországon a rendőrség, terror elhárítás, vámügyesek, katonaság és minden magán fejvadász téged keres, téged akar megölni. Dávid menekült és biztos vagyok benne, hogy nagyon félelmetes lehetett neki. Ezt írja az ige: „Ellenségeim szüntelenül bosszút lihegnek, sokan támadnak rám kevélyen. Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek! Ember mit árthat nekem?!” Az első dolog, amit tennünk kell, hogy nevezzük meg a félelmeinket, és döntsünk úgy, hogy Istenben bízunk, ahogy Dávid is tette! Ne féljünk bevallani félelmeinket, nevezzük meg és döntsünk úgy, hogy Istenben bízunk!

A másik dolog, amit tennünk kell: Addig kérjük Istent, amíg el nem veszi a félelmeink! Péld. 34:5 – „Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem”. Kérjük Istent és Ő el fogja venni a félelmeinket, ne adjuk fel túl hamar, hanem kérjük addig, amíg el nem veszi. Isten ott van a „mi lesz, ha…?” félelmed után, eljön egy nap és felemel. Ha igazán ismered Jézust, akkor ezt jól tudod. Mert Isten nem a félelem lelkét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét! VEDD KI A FÉLELMEDBŐL A HITEDET ÉS TEDD ISTENBE!

Ha már ilyen jól sikerült megértenünk, hogy Isten nem akarja, hogy féljünk… nézzünk meg még néhány igét. A Biblia több helyen olyanról ír, hogy „az Úr Félelme”, „Istenfélő élet”, „Isten félelme”. Sokszor felolvastak ilyen igéket tanítások közben, de sosem magyarázták el, hogy mit jelent Isten félelme. Én úgy képzeltem ezt el, ha teszek valami rosszat, akkor Istentől azért kicsit félni/tartani kell, mert megbüntethet érte. De közben ott van az előző ige, hogy Isten nem a félelem lelkét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Akkor most mi van? >> folytatás…

Írj hozzászólást

*