Archive for Közvetlen melletted

Hajléktalanok

// február 27th, 2010 // 6 Comments » // Csoda, Közvetlen melletted

Az élet nem fer, szokták mondani. Ma elmentem nagybevásárlásra, és mint mindig, ahogy a kocsi felé vettem az irányt, egy hajléktalan követni kezdett, hogy a bevásárlókocsi vissza vihesse. Már vártam, nagyon szeretem, mert végre egy lehetőség, hogy segítsek nekik. De ma egy kicsit máshogy alakult, mint szokott. Elkezdtem beszélgetni vele. Elmondta, hogy már 20 éve az utcán lakik. A végzettsége lakatos és elmesélte, hogy még milyen speciális lakatos munkákat tud elvégezni. Mesélt a problémáiról, hogy vannak benti hajléktalanok, és kint élő hajléktalanok. Ő egy kinn élő hajléktalan, és mondta, hogy milyen feszültség van a kint és a benti hajléktalanok között. Mesélt arról, hogy próbál munkát keresni, de nem veszik fel sehová, mert már 50 körüli, és még kellene valami tanfolyamot elvégeznie, hogy magas szintű képesítése legyen.

Kérdeztem, hogy mire van igazán szükségük, amit nem kapnak meg a várostól. Az egyik a munka volt, a másik az étel. Az ingyen konyha ellenére, azt mondta, hogy étel. Azért mert a bent lakásos hajléktalanok kiutálják őket: „hogy csak kajálni jöttök”. Amire igazán szükségük van szerintem ezeknek az embereknek, hogy valaki meghallgassa és elfogadja őket. Mondtam neki, hogy nem az a gond az emberekkel, hogy utálják a hajléktalanokat, csak közönyösek, csak a saját problémáikkal foglalkoznak. Amikor elköszöntem Istvántól, csak annyit mondtam, hogy sose adja fel. Erre ő: „ameddig élek, nem adom fel”. Majdnem sírtam, nem bírtam vele tovább beszélgetni.

Gyújtást adtam, azonnal hangosan elkezdett szólni a zene az autóban, azonnal lekapcsoltam. Nem fer, hogy mi hallgatjuk a zenét, és az a legnagyobb bajunk, hogy a kátyuknál megakad a cd lejátszó, közben mások télen-nyáron, hidegben és hőségben kint vannak, és nem látnak reményt a jövőjükre. Azután elindultam hazafelé, de előtte még tankolnom kellett. Nem fer, hogy én a 100ft-os bevásárlókocsinyi összeget adtam a hajléktalannak, miközben a parkoló másik felén 5000ft-ért tankoltam. Miért vagyunk ennyire közönyösek másokkal szemben? Undorító amit csináltam. Amikor adhattam volna többet is, a zsebemben tartottam.

Amikor elkezdünk másokkal foglalkozni, ez tesz minket igazán boldoggá. Amikor nem a saját problémáinkra nézünk, hanem észrevesszük mások szükségeit, ettől leszünk igazán magunk. A közöny többé nem lesz téma. Csak annyit tudok mondani, ha még nem beszélgettél el sose egy hajléktalannal, akkor tedd meg. Szánd rá azt a 10-20 percet az életedből, rengeteget fog ez számára jelenteni. Te is máshogy fogsz nézni a saját életedre. Legyél te a csoda!!!!